Vélemények

“Már két horror írását is volt szerencsém elolvasni. A Sötétség mondját meglepően ijesztőnek és hátborzongatónak találtam. A Kellünk a sötétségnek regény viszont egyedülállóan jó! Olyan fordulatok és ötletek vannak benne, amin egyszerűen még azóta sem bírok magamhoz térni! 😀 Maradok ezentúl is Tisztelettel olvasója!”

bera (moly)

“Ő valami valóban különlegeset csinál és képvisel. Talán nem is lehet minden írói módszerét szavakkal jellemezni és elmagyarázni, még talán felfogni sem. Nálam valamiért mégis működik, amit csinál: A humoros része is, az elvont/misztikus része is, sőt még a horror és az izgalom is, mivel egyszerre többféle műfajban ír. Wolf alkotásaira (nemcsak a regényeire gondolok, […]

Black Dawn (újságíró, blogger)

“Nekem tavaly 2017 óta az egyik kedvenc íróm lett . Nemcsak mint magyar író, de úgyis mint magyar+külföldi . Annyira egyedi könyveket ír, ráadásul nagyon szórakoztató és izgalmas módon, hogy ezt nagyon kevés író képes megugrani . Akár egyetért velem valaki ebben akár nem . Én nem vagyok író de olvasóként ezt érzem, ha Wolf […]

Centurion (moly)

“Röviden úgy tudnám összegezni Wolf írói stílusát, hogy hollywoodi színvonalú könyvek (mintha egy amerikai mozifilmet nézne az ember a jobbik fajtából) közben itt-ott megtűzdelve egy kis Laár Andrásos brillírozó humorral. Én nagyon megszerettem a könyveit. :-)”

Cicamama (moly)

“Eddig két regényét olvastam, de mindkettő nagyon tetszett!”

Gyurmaki (moly)

“Eddig két könyvét olvastam, mindkettő teljesen más volt és mindkettő halálosan meglepett a maga módján (jó értelemben)!”

havoC (moly)

“Nagyon tetszett a Gyógymód: Szerelem! Más írásait is el fogom olvasni, ha tehetem. ♥ Most olvastam el a Kellünk a sötétségnek című könyvét!! Egyszerűen fantasztikus ez az író! Nem tudok rá jobb szavakat! Olyan fantáziával, stílussal és egyéniséggel van megáldva, amit nagyon kevés ember mondhat el magáról. A Kellünk a sötétség az egyik legérdekesebb misztikus […]

misszi68 (moly)

“Szerző Úr! Engem meggyőzött és követni fogom ezentúl a munkásságát! Olvastam Öntől a Napistent, és nem akarok nagy szavakat használni, de amellett, hogy ez egy szórakoztató, kalandos regény, itt bizony szépirodalmi értékek csillanak meg! Gratulálok a regényéhez és a Gyógymód: Szerelemhez is. Annál is hasonlókat érzek egyébként: színvonalat, mélységet, mögöttes tartalmat, valódi, őszinte emberi érzéseket […]

Peka04 (moly)

“Hihetetlen fantáziával megáldott szerző. Amit különösen értékelek mind benne, mind a munkásságában, hogy olyan területekre is bemerészkedik a műveivel, amit még roppant kevesen mertek megtenni. Bár jómagam is amolyan Íróféle lennék, de öszintén – és enyhe szakmai irigységgel 🙂 – kalapot kell emelnem Gabriel Wolf műveiben felbukkanó stílus és zsánerkombinációk előtt.”

Szemán Zoltán író

“Most olvastam Wolf Pszichokalipszis című regényét. Nagyon tetszett! Szerintem ebben az íróban nagy tartalékok vannak. Több, mint amit gondolna az olvasó.”

valszi (moly)

“Két regényét olvastam eddig. Mind a kettő MAX pontszám. Szerintem ez önmagáért beszél.”

walkingdead (moly)
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s