MEGJELENT: Gépisten

Gepisten-regeny

„Gépisten” sci-fi regény
(teljes sorozat, a három összefüggő epizód egyben)

Fülszöveg:

Vajon ki vagy mi teremtette a Földet és az általunk ismert világot?
Egy élőlény? Vagy egy gép?
Habár feltehetően egyik válasz sem fedi a valóságot, mégis legtöbben inkább az élőlényre szavaznának… azt ugyanis nekünk, embereknek könnyebb elképzelnünk.
Létezik viszont egy robot, aki a Gépistenben hisz. Egy olyan istenhez imádkozik, aki bináris alapon teremtette az ő világát. De vajon biztos, hogy csak az övét?

A regény három történetből áll. A második egy előzménytörténet, amelyben sok minden kiderül az első résszel kapcsolatban. A harmadik pedig az első rész közvetlen folytatása.

A regényben találkozhatunk:
Egy egyszerű felvevő- és megfigyelőrendszerrel, egy robottal, ami lehet, hogy azért mégsem olyan „Egy-szerű”.
Utána egy pszichiáterrel, aki kénytelen lesz együtt dolgozni ezzel a robottal. Az sem lesz egyszerű.
Majd végül egy emberrel, akinek isteni képességei vannak. Gépisteniek.
Ez a „Gépek tragédiája” vajon az emberiség végéről szól, vagy inkább egy „Új világ” kezdetéről? Mi van akkor, ha a kezdet és a vég valójában egy és ugyanaz?

————–
Nálunk már kapható!
Akár most rögtön megvásárolhatod ITT!

Külföldi boltokban (GooglePlay, iTunes…)
Megjelenik: június 8-án

MEGJELENT: Egy ember és egy isten naplója

Egy-ember

„Gépisten” sci-fi sorozat harmadik, befejező rész!
Egy ember és egy isten naplója
Regény terjedelmű epizód!

Fülszöveg:
A csillagköd feltérképezése és az időhurokból való kiszabadulás után a GK-54-es csillaghajó visszatér a Földre. Időközben a vorgon rovarok elárasztották az egész bolygót, az emberiség utolsó leheletével vívja kilátástalan harcát az életben maradásért.
A vorgonok már biztosak a győzelemben. Szerintük az emberi fajnak és kultúrájuknak örökre vége. Egy dologgal viszont nem számoltak:
A GK-54-essel visszatérő maroknyi ember megváltoztathatja a csata végkimenetelét, sőt az egész emberiség sorsát…
…ugyanis velük van az Isten. Szó szerint, ugyanis kiszabadult!
Madách-szintű tragédiák várhatók! És nem kizárólag az emberiségre nézve…

Ebben a harmadik, befejező részben Gabriel Wolf „Pszichokalipszis” és „Kellünk a sötétségnek” című regényeinek cselekménye összefut ezzel a sorozatéval.
Világok, korok és eltérő irodalmi műfajok fognak ebben az epizódban találkozni, és innen együttesen haladni tovább egy „Új világ” és egy – nem feltétlenül – szebb jövő felé.

Nálunk már kapható!
Akár most rögtön megvásárolhatod ITT!

Külföldi boltokban (GooglePlay, iTunes…)
Megjelenik: június 8-án

MEGJELENT: Gépisten (papírkönyvben)

Gepisten-regeny

Gabriel Wolf – GÉPISTEN
MEGJELENT nyomtatott könyvben! (2018.05.28.)
ISBN: 9781387842407
Puhatáblás, 400 oldal

„Gépisten” sci-fi regény
(A teljes sorozat, három összefüggő epizód egyben!)

Fülszöveg:

Vajon ki vagy mi teremtette a Földet és az általunk ismert világot?
Egy élőlény? Vagy egy gép?
Habár feltehetően egyik válasz sem fedi a valóságot, mégis legtöbben inkább az élőlényre szavaznának… azt ugyanis nekünk, embereknek könnyebb elképzelnünk.
Létezik viszont egy robot, aki a Gépistenben hisz. Egy olyan istenhez imádkozik, aki bináris alapon teremtette az ő világát. De vajon biztos, hogy csak az övét?

A regény három történetből áll. A második egy előzménytörténet, amelyben sok minden kiderül az első résszel kapcsolatban. A harmadik pedig az első rész közvetlen folytatása.

A regényben találkozhatunk:
Egy egyszerű felvevő- és megfigyelőrendszerrel, egy robottal, ami lehet, hogy azért mégsem olyan „Egy-szerű”.
Utána egy pszichiáterrel, aki kénytelen lesz együtt dolgozni ezzel a robottal. Az sem lesz egyszerű.
Majd végül egy emberrel, akinek isteni képességei vannak. Gépisteniek.
Ez a „Gépek tragédiája” vajon az emberiség végéről szól, vagy inkább egy „Új világ” kezdetéről? Mi van akkor, ha a kezdet és a vég valójában egy és ugyanaz?

Megvásárolható ITT

MEGJELENT: Egy pszichiáter-szerelő naplója

pszichi

MEGJELENT! (2018.05.26.)

„Gépisten” sci-fi sorozat második rész:
Egy pszichiáter-szerelő naplója

Fülszöveg:

2147-ben egy pszichiáter, dr. Emmett Starkin magánrendelőjébe új megfigyelő- és felvevőrendszert telepítenek. Ez a legmodernebb, leghatékonyabb „diktafon”, amit valaha kitaláltak. Dr. Starkin rendkívül boldog, hogy az állam engedélyezte, hogy ő is használhassa ezt a kísérleti stádiumban lévő, forradalmian új technológiát. Az új megfigyelőrendszernek arc-, hang- és tárgyfelismerő rendszere van, sőt öngyilkossági hajlam felismerő rendszere is; minden, ami egy pszichiáter álma lehet, talán még több is! Sajnos…
Ugyanis egy dologra nem számított a jó doktor: a „diktafon” saját öntudattal rendelkezik, sőt lelke van. Annyira ügyesen kitanulja rögzítés közben a pszichiátria minden csínját-bínját, hogy már hatékonyabban ki tudja elemezni dr. Starkin betegeit, mint maga az orvos. Ez egy idő után egy hangyányit idegesíteni kezdi a dokit. Ráadásul a „robot” nem orvosnak, hanem szerelőnek hiszi dr. Starkint. Úgy gondolja, az emberek is gépek, mint ő, és a pszichiáter-szerelő az emberek memóriáján végez karbantartó javításokat.
Dr. Starkin eddig sem volt már könnyű eset: Utálta a betegeit, utálta az állatokat, a felesége állatait is, sőt, a feleségét is. De most van valami, amit még inkább utálni kezd: az okoskodó diktafonokat!
Szépen lassan az őrületbe kergetik egymást… megindul az idegek harca:
A bekattant „pszichiáter-szerelő” az amúgy sem normális „diktafon-robot” ellen!
Vajon egy robotot le lehet nyugtatózni?


Ezekben a boltokban már kapható:
Google, iTunes, Kobo és Nook
Konkrét linkek ITT

Később a magyar boltokban is kapható lesz majd (Bookline, Libri, Líra stb…)