Mit üzen a sír?

horrorsorozat

Egy író víkendházának kertjében megfeketedik egy fa. Ő csak fabetegségre gyanakszik. Kivágja és feldarabolja. Az egyik rönk viszont meglepő módon beszélni kezd hozzá. Később bábut farag belőle, az pedig az ölében ülve segít neki munkájában, azaz a regényírásban. Egyre többet segít…
Amikor a gyanús körülmények között eltűnt író utolsó könyvét kiadják – melyet, mint utólag kiderült, teljes egészében a bábu írt helyette –, fura, baljós események sorozata rázza meg a világot. Tömegével kezdenek megfeketedni a fák az emberek kertjeiben. Azokéban, akik a regényt elolvasták. Mivel az író népszerű volt, így emberek ezrei olvassák el… és kezdenek faragni… faragni és gyilkolni. Állítólag a sötétség mondja nekik, hogy ölniük kell.
Egy évvel később, 2018-ban kitör egy járvány a Földön, amit nem vírus terjeszt, hanem az írott szó. Nem lázat okoz, hanem súlyos paranoid skizofréniát. Aki az írást elolvassa, az is egy lesz közülük… közülük, akik faragásba kezdenek. Rönkből faragott gyermekük először csak olvasni segít nekik, később már írni is. Így terjed a járvány. Mindenki ugyanazt írja… A fekete fák gyermekeinek történetét, azt, hogy:
Mit üzen a sír, ha sír az éj?
Egyvalaki van csak, akin nem fog a skizofrénia-vírus: egy tehetségtelen, névtelen író, egy skizoid személyiség, aki mivel részben amúgy is skizofrén, így már nem tudja újra „elkapni a fertőzést”.
Az író rájön, hogy nemcsak immunis a járványra, de betegségéből kifolyólag van is a kezében valami, amit felhasználhatna a terjedő sötétség ellen…
Vajon elég lesz-e néhány – csupán egy skizoid téveszméiben létező – lény segítsége ahhoz, hogy megállítsák az élet és halál küszöbén már átlépett sötétséget?
Felvehetik-e a harcot egy őrült kitalált lényei a valódi emberek által faragott rönkgyermekekkel?
Kezdetét veszi egy olyan láncreakció a történelem alakulásában, ami még a kereszténységre is döntő hatással lesz.
Ezáltal ez a könyv egyben előzménytörténete is Gabriel Wolf egy másik regényének: A „Hit” trilógiájának.


Mit üzen a sír

Gabriel Wolf – A sötétség mondja… Bestseller2018

ISBN: 6610000043071

Hossz: 3.656 szó / kb. 31 oldal

A sötétség mondja… („Mit üzen a sír?” első rész)

Mi a tudathasadás első tünete? Hogyan fogsz rájönni, ha esetleg nálad is ez van kialakulóban? Sehogy sem jössz rá! Ugyanis ez maga az első tünet!

„Faragok, faragok… csinálnom kell… a sötétség mondja: csinálnom kell… a rönk mondja: csinálnom kell… a sötétség mondja: írnom kell… a rönk mondja, ölnöm kell!”

 

VÁSÁRLÁS ITT


A-fekete-fák-gyermekei

Gabriel Wolf – A fekete fák gyermekei

ISBN: 6610000066124

Hossz: 40.974 szó / kb. 283 oldal

A fekete fák gyermekei („Mit üzen a sír?” második rész)

Mi a tudathasadás első tünete? Hogyan fogsz rájönni, ha esetleg nálad is ez van kialakulóban? Sehogy sem jössz rá! Ugyanis ez maga az első tünet!

Mi a második tünet? Az, hogy kórházban fekszel, ráadásul zárt osztályon, és fogalmad sincs, hogy hogyan kerültél oda.

A „járvány” állítólag 2017-ben kezdődött. Egy író víkendházának kertjében megfeketedett egy fa. Ő csak fabetegségre gyanakodott. Kivágta és feldarabolta. Az egyik rönk viszont meglepő módon beszélni kezdett hozzá. Később bábut faragott belőle, az pedig az ölében ülve segített neki munkájában, azaz a regényírásban. Egyre többet segített. Végül az író már semmit sem dolgozott, utolsó regényét teljes egészében a bábu írta helyette. Habár a koromfekete, izzó repedésekkel borított csöppség készséges és fáradhatatlan segítőtársnak bizonyult, sajnos időközben titokban embereket kezdett gyilkolni. Eltűnt az író felesége és több szomszédja is. Végül magának az írónak is nyoma veszett.
Amikor kiadták ezt a – mint utólag kiderült – bábu által írt regényt, fura, baljós események sorozata rázta meg a világot. Tömegével kezdtek megfeketedni a fák az emberek kertjeiben. Azokéban, akik a regényt elolvasták. Mivel az író népszerű volt, így emberek ezrei olvasták el… és kezdtek faragni… faragni és gyilkolni. Állítólag a sötétség mondta nekik, hogy ölniük kell.
2018-ra kitört egy járvány a Földön, amit nem vírus terjeszt, hanem az írott szó. Nem lázat okoz, hanem súlyos paranoid skizofréniát. Aki az írást elolvassa, az is egy lesz közülük… közülük, akik faragásba kezdenek. Rönkből faragott gyermekük először csak olvasni segít nekik, később már írni is. Így terjed a járvány. Mindenki ugyanazt írja… A fekete fák gyermekeinek történetét, azt, hogy:
Mit üzen a sír, ha sír az éj?

VÁSÁRLÁS ITT


Suttog-a-fény

Gabriel Wolf – Suttog a fény
ISBN: 6610000066131

Hossz: ? szó / kb. 200 oldal

Suttog a fény („Mit üzen a sír?” harmadik rész)

Mindent beborított az éj és a sötétség. A fény már suttogni is alig mer, megtűrt jelenséggé sorvadt a borzalmas, apokaliptikus állapotok között.
Az erőszak és a gyilkosságok mindennaposak. A vírusként terjedő skizofrénia olyan méreteket öltött, hogy jelenleg már több tudathasadásos sorozatgyilkos van a Földön, mint egészséges ember.

Egyvalaki van csak, akin nem fog a skizofrénia-vírus: egy tehetségtelen, névtelen író. Ő már gyermekkora óta mentális betegségekben szenved: Savant-szindrómája és hipergráfiája van. Ráadásul enyhe skizoid személyiségzavarral is küzd, mely azt jelenti, hogy csak bizonyos tüneteit produkálja a skizofréniának. Mivel kamaszkora óta részben már amúgy is ebben a betegségben szenved, így ő nem tudja újra „elkapni”, tehát immunis a járványra.
Nemcsak nem hat rá a terjedő sötétség, de rájön, hogy talán megoldást is tud rá:
Tinédzserkora óta az a téveszme gyötri, hogy pókok beszélnek hozzá. Nem hálószobája sarkaiból, hanem villanykörtékből. Úgy érzi, hogy bizonyos izzók fényét odabent élő pókok generálják. Ezek a világító, nyolclábú hálószövők pedig suttognak. Őhozzá. Utasításokat adnak az írónak, hogy miként állíthatja meg a pusztulást, hogyan akadályozhatja meg az éj továbbterjedését és ezáltal a világvégét is.
Vajon elég lesz néhány világító pók tanácsa – amelyek ráadásul csak egy skizoid téveszméjében léteznek – ahhoz, hogy megállítsák az élet és halál küszöbén már átlépett, odalentről áradó sötétséget?
Felvehetik-e a harcot ezek a nemlétező lények a nagyon is valódi, emberek keze által faragott rönkgyermekekkel?
Győzedelmeskedhet-e a suttogó, kihunyóban lévő fény a tomboló, mindent elnyelő sötétség felett?
Egy kitalált mesében? Talán igen.
Na de mi a helyzet a valósággal?

Várható megjelenés: 2018.06.27.

ELŐRENDELÉS ITT


Mit-uzen-a-sir

Gabriel Wolf – Mit üzen a sír?
(1-3. rész, TELJES regény)
ISBN: 6610000066568

Hossz: ? szó / kb. 400 oldal

Egy író víkendházának kertjében megfeketedik egy fa. Ő csak fabetegségre gyanakszik. Kivágja és feldarabolja. Az egyik rönk viszont meglepő módon beszélni kezd hozzá. Később bábut farag belőle, az pedig az ölében ülve segít neki munkájában, azaz a regényírásban. Egyre többet segít…

Amikor a gyanús körülmények között eltűnt író utolsó könyvét kiadják – melyet, mint utólag kiderült, teljes egészében a bábu írt helyette –, fura, baljós események sorozata rázza meg a világot. Tömegével kezdenek megfeketedni a fák az emberek kertjeiben. Azokéban, akik a regényt elolvasták. Mivel az író népszerű volt, így emberek ezrei olvassák el… és kezdenek faragni… faragni és gyilkolni. Állítólag a sötétség mondja nekik, hogy ölniük kell.
Egy évvel később, 2018-ban kitör egy járvány a Földön, amit nem vírus terjeszt, hanem az írott szó. Nem lázat okoz, hanem súlyos paranoid skizofréniát. Aki az írást elolvassa, az is egy lesz közülük… közülük, akik faragásba kezdenek. Rönkből faragott gyermekük először csak olvasni segít nekik, később már írni is. Így terjed a járvány. Mindenki ugyanazt írja… A fekete fák gyermekeinek történetét, azt, hogy:
Mit üzen a sír, ha sír az éj?
Egyvalaki van csak, akin nem fog a skizofrénia-vírus: egy tehetségtelen, névtelen író, egy skizoid személyiség, aki mivel részben amúgy is skizofrén, így már nem tudja újra „elkapni a fertőzést”.
Az író rájön, hogy nemcsak immunis a járványra, de betegségéből kifolyólag van is a kezében valami, amit felhasználhatna a terjedő sötétség ellen…
Vajon elég lesz-e néhány – csupán egy skizoid téveszméiben létező – lény segítsége ahhoz, hogy megállítsák az élet és halál küszöbén már átlépett sötétséget?
Felvehetik-e a harcot egy őrült kitalált lényei a valódi emberek által faragott rönkgyermekekkel?
Kezdetét veszi egy olyan láncreakció a történelem alakulásában, ami még a kereszténységre is döntő hatással lesz.
Ezáltal ez a könyv egyben előzménytörténete is Gabriel Wolf egy másik regényének: A „Hit” trilógiájának.Várható megjelenés: 2018.06.28.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s