MEGJELENT: A borzalmak városa

A-borzalmak-varosa.jpg

Megjelent:
A borzalmak városa (“Ahová sose menj” sorozat második rész)
Terjedelem: 40 oldal
Műfaj: humoros novella, szatirikus esszé

fülszöveg:
Ez a második epizód – meglepő módon – az első rész folytatása. Pontosan ott kezdődik, ahol az első véget ért: azaz sehol. Hogyan lehet folytatni egy se füle, se farka történetet? Hát így. De lehet másképp is, csak abba most ne menjünk bele. Az túl költséges lenne. Ez most az olcsóbbik fajta folytatás, amiben csak híres színészek testvérei és hasonmásai játszanak. Ők ingyen is vállalták, és végül is majdnem ugyanúgy néznek ki. Akkor meg úgysem számít, nem igaz?
Ebben a második epizódban szakszerűen el lesz magyarázva, hogy milyen veszélyeket hordoz magában a nagyvárosi élet. Mire képes egy perecárus, ha elfogy a só; pontosan mennyi C-vitaminra van szüksége az emberi szervezetnek, ha konkrétan nagyvárosban él – vagy bárhol máshol –, továbbá hányas a sebzése egy átlagos jegyellenőrnek, akit már jó ideje szorít a karszalag?
Szó esik még a borzalmak városában délen és északon élő emberekről. De persze mindennemű fajgyűlölet nélkül. Valamint a laposhátú menyétről, amelyiknek közlési kényszere van.
Említve lesz a Holtak titka is, de az most sem derül ki, hogy pontosan mit is jelent.

E-könyvben a kiadótól 199 Ft:
https://www.artetenebrarum.hu/termek/a-borzalmak-varosa

Ekönyv.hu-ról 299 Ft:
https://www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/a-borzalmak-varosa?eid=55028

GooglePlay-ről 399 Ft
[link hamarosan]

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s